Az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola nagy hangsúlyt fektet a szlovák nyelv tanítására és elsajátítására a tanórák keretén belül, illetve azon kívül is. A szlovák nyelv így hosszú évek óta azon tantárgyak egyike, amelyben tanulóink jelentős sikereket érnek el.
Június 1-jén második alkalommal került megrendezésre az iskolánk kollégiumi diákjai között, az alsóbodoki vacsoracsata. A kollégisták közül hat 2 személyes csapat képviselte magát. A tanulók kreativitásának és főzési tehetségének köszönhetően különleges, és finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattunk. Nehéz feladata volt a zsűrinek (Hajtman Béla igazgató úr, Paulisz Katalin, Kovács István, Balogh Szilvia nevelőnő), hisz minden csapat beleadott apait-anyait.
Hozzánk is elért a május 1-i hangulat, ezért Balázs Mihály a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa táncházat szervezett az alsóbodoki szakközépiskolánkban.
2017. május 22-23-án a harmadik évfolyam 3 diákja (Bezányi Orsolya, Dimitrov Péter, Krecsmer Raymond) szakmai gyakorlaton vett részt. A lehetőséget Kolon Község Önkormányzata és a Vinum de Colon Társulat ajánlotta fel. Diákjaink hosztesz - felszolgáló feladatkört láttak el a „Szent István Király Arany Borkehely - Zlatý vínny kalich kráľa Sv. Štefana“ elnevezésű fesztivál szakmai borkóstolóján. Az említett borversenybe a a zoboralji községek által szervezett borkóstolókon arany minősítést elért bormintákkal nevezhettek be a borosgazdák.
Tisztelt Megemlékező Közönség, Hölgyeim és Uraim, kedves Diákok!
A keresztény magyar politikus, akinek jelképes sírjánál most összegyűltünk, s akinek emlékére néhány szót nekem is mondanom adatik, 116 évvel ezelőtt született, és 60 évvel ezelőtt halt mártírhalált. A sors véletlene folytán mind születése, mind pedig halála márciusra, a magyar szabadság jelképes hónapjára esett.