Iskolánk diákjai idén első alkalommal kapcsolódtak be a magyarországi Képességfejlesztő Levelező Matematika Versenybe. A verseny 4 fordulós, levelező verseny. Az egyes fordulók feladatainak megoldása után postán küldtük a megoldásokat, s kaptuk a következő forduló feladatait. Az összesített eredményhirdetésre a 4 forduló lezajlása után került sor.
2015. április 20-án a Poznaj slovenskú reč c. verseny kerületi fordulójának megrendezésére került sor az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban...
Szerda reggel csapatostul érkeztünk Nyitrára egy úgynevezett orientációs futóversenyre. 4 kategóriából állt a verseny, és a kategóriák alapján lettünk szétosztva...
2015. március 31-én kerül sor a Matematika Olimpia idei kerületi fordulójára. Örömmel tölt el bennünket, hogy ebben az évben e nem könnyű versenybe is akadt jelentkező, mi több, továbbjutó a kerületi fordulóba...
Iskolánk diákjai idén is bekapcsolódtak a világ egyik legnagyobb részvételű matematikaversenyébe, a MATEMATIKAI KENGURU nemzetközi matematika vetélkedőbe, melyre március 23-án került sor. A diákok részvételét támogatta az iskola mellett működő Szülői Szövetség Alapszervezete. [Képgaléria]
A 2014/2015-ös tanévben másodszor került meghirdetésre a Képességfejlesztő Levelező Matematika Verseny, melyre iskolánk néhány tanulója is bejelentkezett...
A 2014. november 19-én Nyitrán rendezett körzeti aerobic maratonon Petró Klaudia 3. osztályos tanulónk bejutott az országos döntőbe...
2015. január 22-én délelőtt került megrendezésre a Matematika Olimpia idei iskolai fordulója. Örömmel tölt el bennünket, hogy ebben az évben e nem könnyű versenybe is akadt jelentkező...