Aktuális...

Nincsenek események

Naptár

Október 2017
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

A médiából...

mediaklikk hu

IES-video

iesprez hu 168x126

Kisfilm

Vinaora Nivo Slider

Tisztelt Megemlékező Közönség, Hölgyeim és Uraim, kedves Diákok!

A keresztény magyar politikus, akinek jelképes sírjánál most összegyűltünk, s akinek emlékére néhány szót nekem is mondanom adatik, 116 évvel ezelőtt született, és 60 évvel ezelőtt halt mártírhalált. A sors véletlene folytán mind születése, mind pedig halála márciusra, a magyar szabadság jelképes hónapjára esett.

           Jelképekben gazdag újabb kori magyar történelmünk egyik legmegindítóbb, legkatartikusabb szimbóluma gróf Esterházy János messzefénylő politikusi és emberi alakja. Az itt megjelenteknek nem kell bemutatni őt. 17426232 1459517727403872 6076663308326643750 nAmikor azonban a rendszerváltozás éveiben az első nyilvános tanácskozást szentelték személyének Pozsonyban (s azon néhányan Szombathelyről is részt vehettünk), még szinte mindenkinek újdonság volt az ő szerepéről, munkásságáról hallani. A kommunista rendszer egész fennállása során mély hallgatás övezte tevékenységét. Akkor még a felvidéki magyarság történetében egy picit tájékozott értelmiségnek is az lehetett a benyomása, hogy a kommunisták ún. Sarló mozgalma volt a legjelentősebb magyar politikai mozgalom a két világháború közötti Csehszlovákiában. Az Országos Keresztény Szocialista Pártról és a szlovákiai Magyar Pártról, melyeknek a fiatal Esterházy János 12 éven át elnöke, 10 éven át pedig parlamenti képviselője volt, szinte egyáltalán semmi szó sem esett. Nem illett szólni a gróf zsidókat és lengyeleket mentő tevékenységéről és arról a világszenzációról sem, hogy a fasiszta szlovák állam parlamentjében 1942-ben a jelenlevők közül egyedül ő, az elnyomott magyar kisebbség egyetlen képviselője nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényt.

          Az elmúlt negyedszázadban aztán sokan sokat tettek azért (a történészek közül legtöbbet Molnár Imre, a politikusok közül többek között Duray Miklós), hogy Esterházy János életének és munkásságának ismerete növekedjék, méltó tisztelete pedig kibontakozzék. Sok szép eredmény jelzi ezt, melyek sorában a Vas megyei Esterházy-kultusz jelei talán nem nagy, de szilárd és folyamatos vonulatot képeznek. A szombathelyi Bolyai Gimnázium és a Rákóczi Szövetség helyi szervezete rendszeresen ápolja e kultuszt, a rendszeres ideutazások mellett több tanácskozás és több helyi publikáció is sorakozott egymás után az utóbbi esztendőkben. A Vasi Szemlében Duray Miklós tanulmányát közölhettük Esterházyról, Kapiller Ferenc szerkesztőtársam pedig megszólaltatta a Vas megyei Hetényi Józsefet, aki a Gulágon együtt raboskodott Esterházy Jánossal, s őt közelről megismervén, a maga kifejező szavával a magyarok szenvedő Krisztusának nevezte el. A Szombathelyen élő Garzuly Ferenc orvosprofesszor ugyancsak megemlegette őt általunk kiadott naplóregényében – a professzor úr édesapja, id. Garzuly Ferenc ugyanis Esterházy János közeli munkatársa, a felvidéki Magyar Párt gazdasági vezetője volt az 1940-es évek első felében, és (mint Molnár Imre kiváló könyvéből megtudtam) még Esterházy utódaként is szóba került a neve, amikor a gróf 1944 végén az őt ért támadások miatt átmenetileg lemondani kényszerült a párt elnökségéről.

          S ha már a Vas megyei vonatkozásoknál és egyszersmind a jelképeknél tartunk, akkor nem hagyhatom említés nélkül Mindszenty József bíboros hercegprímást, aki a magyarság védelmének ugyancsak jelképes nagy alakja volt a századközép pokoli világában, és ugyanolyan következetességgel és áldozatvállalással szállt szembe a jobb- és baloldali totalitarizmusokkal, mint Esterházy János. Mindszenty boldoggá avatási eljárása egy ideje már folyik, de még több akadályt le kell küzdeni, hogy célba érjen. Esterházy János nyilvánvaló életszentsége ugyancsak fölveti a kanonizálás, a szentek sorába való beiktatása igényét.

          Korunkban a politika és a politikusok presztízse és ázsiója rendkívül alacsony. A közvélemény ma már nem egyszerűen úri huncutságnak tartja a politikát, hanem ennél sokkal rosszabbnak: a fehérgalléros bűnözés sajátos válfajának. Ezzel szemben áll Esterházy János világító példája, aki pályája során többször is járhatott volna a széles úton, de ő mindig a keskeny utat választotta. Azt bizonyította ezzel, hogy igenis lehetséges erkölcsösen politizálni, hogy politika és erkölcs nem zárják ki egymást. Eduard Beneš 1936-ban miniszteri tárcát ajánlott neki, de ő ezt elvi alapon visszautasította. Az első bécsi döntés után pályáját folytathatta volna a budapesti parlamentben, kényelmesebb körülmények között – ő mégis inkább a tisói Szlovákia mellett döntött, hogy az ott rekedt 60–70 ezres magyarság sorsának szószólója, gyámolítója legyen. Letartóztatása és elhurcoltatása után pedig szintén alkalma lett volna megtagadni elveit, vagy akár elvszerűen, másokhoz hasonlóan ő is emigrációba vonulhatott volna, vagy élhetett volna a szökés kínálkozó lehetőségeivel – ő azonban ekkor már valóban a krisztusi utat járta: semmiben nem tett engedményt vádlóinak, a rá váró mérhetetlen szenvedést, megkínzatást, betegséget pedig áldozatként felajánlotta Istennek a magyar közösség megmentése, jövőjének biztosítása céljából.

          De – tehetjük fel az álnaiv kérdést – vajon volt-e értelme áldozatának, elérte-e a célját? Erre a kérdésre az igazi választ nem ezen a földön lehet megtalálni. Azt azonban mi, földi halandók is egyre nyilvánvalóbban érzékeljük, hogy a trianoni békediktátum centenáriuma felé közeledve Európa a változások korába – hogy azt ne mondjam: változó korba – lépett. Hogy ezután az egyre gyorsuló leépülés következik-e, vagy pedig valamiféle másodvirágzás, sőt megfiatalodás korszaka jön el, az igen nagy részben azon múlik, hogy a növekvő fenyegetettség sokkhatására alázattal vissza tud-e hajolni önazonosságának azokhoz a forrásaihoz, melyekből Esterházy tiszta szelleme táplálkozott: a keresztény és nemzeti szolidaritás és szeretet eszméjéhez, amely ezer éven át megtartotta az európai népeket, s amely együttműködésüknek is egyetlen tartós alapja lehet. Mert igazán együttműködni nem az önmagukat lebecsülő, őseik kultúráját megtagadó, etnikai vegyespártokat erőltető egyéni érdekhajhászók tudnak, hanem azok, akik magukban is és másokban is megbecsülik a sajátosat, az egyedit.

          Különösen igaz ez a magyar és a szlovák nép és nemzet esetében. Távol áll tőlem mindenféle gyakorlati politika, ezért talán minden különösebb felelősségvállalás nélkül kimondhatom, amit gondolok. Így hát feltehetem a kérdést, hogy a kölcsönös történelmi sérelmeken, görcsökön és mélyen rögzült előítéleteken kívül vajon mi indokolja, hogy ez a két nemzet egymástól elkülönüljön, hogy egyik a másik orra alá folytonosan borsot törjön? Két, a nyugati kereszténységhez tartozó nemzet, egymáséhoz nagyon sokban hasonló habitussal, népi kultúrával, hasonló társadalmi problémákkal és legújabban, mint 3–4–500 évvel ezelőtt, ismét közös védekezésre kényszerülve az Európát elözönleni akaró muzulmán agresszióval szemben. Ugyan mi indokolja a kicsinyes, szűkkeblű, asszimiláló intézkedéseket és szempontokat a szlovák oldalon, és mi akadályozza, hogy a magyar oldalon megszülessen egy átfogó bizalmi program, mely elmehetne akár a két állam föderációjának fölvetéséig? Egy olyan államszövetség gondolatáig, amelyben nemcsak a magyar nyelv kapna zöld utat végre a Felvidéken, Szlovákiában, hanem akár a szlovák nyelv és kultúra is tantárgy lehetne Maďarsko területén, a csonka-magyarországi közoktatásban?

          A 60 évvel ezelőtt mártírhalált szenvedett Esterházy János a szentistváni eszmekörben gondolkodott, amely az ő értelmezésében nem birodalmi eszmét jelentett, hanem a dolgok természetes rendjének érvényesülését. A háború küszöbén így – ma is érvényes módon – beszélt a pozsonyi parlamentben: „Nézetem szerint, a Duna-medencében élő kis nemzeteknek (…) egymásra kell találniuk, hogy függetlenségüket megőrizve biztosítsák (…) a Kárpátok medencéjének békés életét.” A szentistváni elveket pedig szerinte csak „egyféleképpen lehet magyarázni, hogy keresztény nemzeti alapon állva, tiszteletben tartja a másajkúak nemzeti érzését. A Szent István-i gondolat sohasem jelentett elnyomó vagy elnemzetlenítő törekvést, és ez a gondolat sohasem akarja erőszakkal hatalmát rákényszeríteni arra, ami nem az övé” –mondta Esterházy, és arra kérte képviselőtársait, hogy „a kicsinyes tűszúrás politikája” helyett „a keresztény megértés és megbecsülés” politikájával szolgálják a békés és biztonságos együttélés ügyét.

          Tisztelt Megemlékezők, kedves Barátaim! Bár itt, szülőhelyén, ahol jelképes sírja áll, a máig el nem törölt igazságtalan ítélet miatt még haló poraival sem lehet jelen, gondolatait felidézve úgy látszik, Esterházy János gróf szelleme sokkal időszerűbb és jelenvalóbb, mint valaha.

Gyurácz Ferenc



link ora hu1 fnaptarcsengetes

 

 

banner_zobor





Ma 2017. október 21., szombat, Orsolya napja van.
Holnap Előd napja lesz.
Gratulálunk!
EJ 1

Legújabbak...

Ki van jelen

Oldalainkat 245 látogató böngészi

Támogatóink

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider

Rólunk írták

vaol logo5

Rólunk írták

Rólunk írták

Rólunk írták

Képek...

...rólunk, iskolánkról

Iskola P9090178 logo P9090179 logo P9090182 logo P9090184 logo P9090187 logo P9090192 logo P9090200 logo
P9090206 logo P9090209 logo P9090210 logo Kollégium Kollégium P9090214 logo P9090215 logo P9090225 logo
- Foto: Dömötör Ede -
Copyright © 2006-2017 Magyar Tannyelvű Magán-Szakközépiskola. Minden jog fenntartva.

Az oldal Firefox-ra optimalizált. Készítette: G-Kreativ Kapcsolat: Admin